Translate

2013. július 8., hétfő

2. Ismerkedés.


Sziasztok , meghoztam az új részt remélem tetszeni fog és köszönöm az elöző részhez a komikat remélem ehhez is kapok! :D
Miután anya szólt lementem hozzá a konyhába.
-Itt vagyok.-álltam mellé miután lejöttem.
-Rendben akkor süssünk sütit!-mondta anya.
-Nem érne rá holnap?-kérdeztem fáradtan. Semmi kedvem nem volt most sütni.
-Nem Jade a szomszédunknak süssük.-nem értettem minek kell egy szomszédnak sütit sütni.
-De mégis minek sütünk a szomszédnak?-kérdeztem értetlenkedve.
-Nem árt a szomszédokkal jóba lenni.
-Jól van.-adtam be a derekam. -De mit fogunk sütni?
-Fanta szelet.-jelentette ki anya. Anya előkészítette a hozzávalókat én pedig egy tálban kikevertem a tésztához a hozzávalókat , anya kisütötte majd én addig a krém hozzávalóit habosra kevertem , és hűtőbe tettem. Még beleraktuk a többi hozzávalót a tésztába és megsütöttük , majd vártuk míg megsül. Egy óra múlva kész lett a süti majd anyával átvittük a szomszédhoz. Eddig még nem figyeltem , hogy ki a szomszédunk igazából most sem érdekelt de a házuk szörnyen nagy és szép volt. Anya becsöngetett hozzájuk és egyből ajtót nyitottak. Egy középkorú nő lépett ki és kb. egy velem egy idős lány.
-Jó napot! Mi vagyunk az új szomszédok , és Anne Wilson vagyok , ő pedig a lányom Jade Schott!-köszöntöttük őket anyával.
-Jó apot nagyon örülök! Én Patricia Malik vagyok , ő pedig a lányom Doniyha Malik. Hallottuk , hogy új szomszédunk lesz ezért sütöttünk egy kis süteményt.-mondta a nő.
-Nagyon köszönjük , mi is sütöttünk önöknek!-mondta anya majd odaadták a süteményt.
-Nincs kedvük beljebb jönni?-kérdezte a nő.
-Ha nem zavarunk akkor szívesen bejövünk.-mondta anya majd én hazavittem a sütit és visszajöttem majd bementünk az új szomszédunk házába. Mikor beléptünk anya és én csak csodálkoztunk , nagyon szép házuk volt!
-Szép ház!-dicsértem meg.
-Köszönjük!-válaszolt a velem egyidős lány Doniyha.
-Foglaljatok csak helyet.-mutatott Patricia a kanapéra majd leültünk.
-És eddig hol éltek?-kérdezte Patricia.
-Amerikába , de a vőlegényemmel úgy döntöttünk hogy ide költözünk Londonba.
-Értem. Hát London zajos város de meglehet itt élni jó kis hely.-miközben beszélgettünk a lépcsőről két lány jött le.
-És itt vannak a lányaim a nagyobbik Waliyha , és Safaa.
-Nagyon szépek!-dicsérte meg őket anya.
-Hárman vannak testvérek?-kérdeztem.
-Nem még van egy testvérük aki szintén 20 éves mint Doniyha , Zayn a neve.-miközben Patricia mesélte akkor esett le. Zayn Malik. A One Direction egyik beképzelt tagja. Még a csapból is ők folynak. Utálom őket.
-Ismerem őket..-mondtam.
-Így akkor jobban megismeritek majd egymást , biztos jól kijöttök majd.-mondta Waliyha. Persze majd pont vele fogok jóba lenni....
-És ti mióta éltek itt?-kérdezte anya.
-Zayn vette nekünk nemrég ezt a házat , eddig Bradford-ban éltünk.-mesélte Patricia.
-Értem. Akkor biztosan büszke vagy a fiadra , hogy ennyi mindent tesz értetek.
-Igen , nagyon és néha már annyiszor mondom neki hogy milyen büszke vagyok rá , hogy elege lesz belőle.-mosolyodott el Patricia. Miközben beszélgettünk kinyílt az ajtó és bejött rajta egy sötét barna hajú , barna szemű fiú. Tudtam vagyis gondoltam hogy ki volt az. Zayn.
-Szia anya megjöttem.-mondta miután becsukta maga után az ajtót.
-Szia Zayn örülök hogy megjöttél.-ment oda hozzá Patricia majd megölelte. -Ők itt az új szomszédaink Anne Wilson , és a lánya Jade Schott.-mutatott be minket Patricia.
-Örülök hogy megismerhetem önöket. Zayn Malik vagyok , de szerintem nem kell bemutatkoznom úgyis ismernek.-Istenem! Ha a nagyképűség fájna ő már rég halott lenne... -Most felmegyek a szobámba anya. Nagyon örültem.-mondta majd ránk nézett.
-Azt hiszem mi is elmegyünk , köszönjük a vendéglátást Patricia!
-Igazán nincs mit jöjjetek át máskor is , és szólítsatok csak Trishának!-mondta majd elköszöntünk és hazamentünk.
-Hé Jade várj egy percet!-jött utánam Doniyha.
-Igen?
-Mi lenne ha egyik nap elvinnélek várost nézni?-kérdezte.
-Jól hangzik.-mondtam mosolyogva. -De neked mikor jó?
-Őőő..mondjuk holnap?
-Rendben és hány órakor?
-10?
-Rendben akkor 10 órakor indulunk szia!
-Rendben szia.-jól hangzott legalább nem a házban fogok egész nap ücsörögni. Azt hittem hogy Doniyha is ugyan olyan mint Zayn de nem.
-Hol voltál?-kérdezte anya miután bementem.
-Doniyha utánam szólt hogy holnap ha szeretném elmehetek vele várost nézni!
-Ez remek! És mikor mentek?
-Reggel 10 felé.
-Rendben de vigyázz magadra.
-Rendben.



Már este volt mikor visszaértünk ezért elmentem fürödni majd leültünk anyáékkal megvacsorázni.
-Mit terveztek holnapra?-kérdezte Eric vacsora közben.
-Én elmegyek valami munkát keresni Jade pedig Doniyhával a szomszéd lánnyal elmegy várost nézni.-mesélte anya.
-Ez remek. De nem akarok bele szólni Jade neked is kéne munkát keresni.-utáltam mikor Eric mindig beleszól a dolgaimba. Fogok is majd munkát keresni de előbb meg kell ismernem a várost. Utáltam ezt a bunkó viselkedését. Nem tudom anya hogy tud egy ilyenhez hozzámenni..
-Tudom Eric! És keresni is fogok de előbb nem gondolod hogy meg kéne ismernem Londont is?!
-Jól van. Nem akartam beléd kötni.
-Pedig mindig ezt teszed! Már felnőtt vagyok , had döntsem mér el ÉN hogy mit akarok!-teljesen felidegesített Eric ezért a vacsorát sem ettem meg csak felmentem a szobámba. Nagyon fel idegesített Eric. Ő nem az apám hogy megmondja mit csináljak! Hirtelen kopogást hallottam az ajtómon majd bejött rajta anya.
-Jade mi ütött beléd?-kérdezte meglepődve.
-elegem van Ericből hogy mindig belém köt.-hajtottam le a fejem.
-Azt hittem ezt már megbeszéltük. Tudod jól hogy milyen.
-Tudom de had döntsem már el én mit akarok. 

-Jól van. Én nem szólok bele igazad van. Ez a te dolgod.-nyugtatott meg majd megölelt.
-Köszönöm! De most alszok mivel holnap megyek várost nézni.-mondtam mosolyogva.
-Rendben jó éjt.-mondta majd kiment.
-Jó éjt anya.


Másnap reggel fél tízkor ébredtem ezét gyorsan kipattantam az ágyból és elmentem gyorsan lezuhanyozni majd elvégeztem a többi reggeli teendőm. Gyorsan magamra kaptam egy superman-es felsőt , egy farmergatyát, egy conwerse cipőt és egy vékonyabb pulcsit majd indultam is.


Átmentem Doniyához becsöngettem és már egyből ajtót nyitott.
-Szia már is indulunk csak szólok Zaynnek.-mondta majd felment és szólt neki. - Mindjárt jön Zayn is és indulhatunk.
-Ő is jön?-kérdeztem meglepődve.
-Igen mivel nekem még nincs jogsim ezért Zayn visz minket.
-Remek.-mondtam majd próbáltam egy mosolyt húzni a számra.
-Oké lányok indulhatunk.-jött le majd megfogta a kocsikulcsokat és már indultunk is. Oké tudom hogy utálom a One Direction de Zayn szörnyen jól nézett ki. A haja fel volt állítva egy napszemüveg volt rajta , egy világos farmergatya és egy fekete póló. Szörnyen jól nézett ki. De úr isten hová gondolok?! Oké nem mondtam semmit.
-Hová megyünk először?-kérdezte Zayn.
-Mi lenne ha előbb elvinnénk Jadet a Big Benhez , aztán a London Eye-hez utána meg elmennénk vásárolni? Neked úgy jó Jade?
-Persze.-mondtam mosolyogva. Negyed óra után odaértünk a Big Benhez , majd kiszálltunk és elkezdtünk sétálni felé. Gyönyörű volt. A nap ahogy rá sütött nagyon jól mutatott. Doniyhával csináltunk is itt egy közös képet. Innen elsétáltunk a London Eye-hez majd felszálltunk rá. A kilátás eszméletlen volt. Egész Londont látni lehetett. Nagyon nagy volt. Fél óra múlva visszasétáltunk a kocsihoz és elmentünk a plázába. Doniyhával vettünk egy csomó ruhát majd mikor ezzel végeztünk elmentünk a Starsbourgba és vettünk mindenkinek egy italt. 



Megittuk majd hazamentünk és megköszöntem Doniyhának hogy megmutatta a várost.
-Nem maradsz még Jade? Mondjuk megnézhetnénk egy filmet , vagy medencézhetnénk.
-Jól hangzik!
-Akkor mi lenne ha először elmennénk medencézni és utána megnéznénk egy filmet.-kérdezte mosolyogva.
-Oké benne vagyok!-mondtam szintén mosolyogva. -Gyorsan akkor átmegyek a fürdőruhámért.-mondtam majd bólintott egyet Doniyha én pedig gyorsan hazamentem.
Doniyha szemszöge.*
Míg Jade hazament a fürdőruhájáért én addig felvettem a fürdőruhám majd lementem.
-Hát te meg hová mész?-kérdezte Zayn.
-Jadel megbeszéltük , hogy átjön medencézni utána pedig megnézünk egy filmet.
-Jól hangzik..
-Zayn!
-Igen?
-Neked bejön Jade!-mondtam mosolyogva.
-Hülye vagy? Ne legyél ilyen Doniyha!
-Bejön neked . bejön neked , bejön neked ,bejön neked!!!!!-mosolyogva idegesítettem fel.
-Oké fejezd be!-mondta idegesen amin csak röhögni tudtam.
-Jól van! De ha szeretnéd összehozlak vele!-Zayn erre nem szólt semmit csak mosolygott és megrázta a fejét. Ez tudom mit jelent nála..
Jade szemszöge.*
Gyorsan átöltöztem majd visszamentem Doniyához , aki éppen Zaynel röhögött , majd mikor észrevetté hogy visszajöttem abbahagyták majd Doniyával kimentünk medencézni. Nagyon nagy medencéjük volt.
-Szép medence.
-Igen tudom. És imádom!-mondta mosolyogva.
-Azt elhiszem.-miközben a vízben napoztunk feltett nekem egy kérdést Doniyha.
-Mondd csak bejön neked Zayn?-kérdezte mosolyogva amint egy kicsit meglepődtem.
-Az igazat mondjam?
-Igen.
-Rendben. Azt meg kell mondani hogy nagyon jól néz ki de egy beképzelt sztár már bocs , de mikor tegnap itt voltunk úgy köszönt nekünk hogy 'nagyon örül de gondolom nekem nem kell bemutatkoznom'.
-Igen . ez szerintem is bunkó volt tőle de hidd el Zayn nem ilyen.
-Eltudom képzelni..
-Na de mindegy. Amúgy milyen volt Amerikában mielőtt ide költöztetek?-kérdezte.
-Imádtam Amerikát , egy étteremben dolgoztam felszolgálóként , és volt egy legjobb barátnőm Amanda , aki a szüleivel nemsokára Londonba költözik.
-Értem. És a szüleiddel hogy jössz ki?
-Hát..mióta apa meghalt anya együtt van ezzel az Ericcel akit nagyon nem csípek.
-Ohh nem tudtam , hogy meghalt az apukád. Bocsi.
-Semmi baj nem tudhattad!-mondtam mosolyogva.
-Oh nézd csak ki jön!-mutatott kifelé a medencéből.
-Sziasztok nem zavarok?-kérdezte egy ismerős hang , majd megfordultam és Zayn volt az egy szál gatyában és egy cigivel a kezében.

-Nem Zayn.-válaszolt Doniyha. Remek ő is bejött a medencébe.
-Mit csináltok?-kérdezte majd beleült az óriás úszógumiba. Doniyha épp válaszolni akart mikor Zayn egy hirtelen mozdulattal beesett a vízbe amin mi egyből röhögni kezdtünk , Zayn pedig visszajött a felszínre.
-Ez nem vicces! Most tönkre ment a hajam!-sajnálkozott.
-Most komolyan ezért vagy úgy oda?!-kérdeztem gúnyosan mire Zayn egy kicsit meglepődött.
-A hajam a mindenem.-válaszolt Zayn mire én csak megforgattam a szemem.-Amúgy melyik a kedvenc számunk Jade?-kérdezte Zayn. OMG. Honnan veszi hogy hallgatom őket?
-Zayn. Honnan veszed hogy hallgatlak titeket?!
-Minket mindenki hallgat.
-Hát én nem. Nem csíplek titeket.
-Hogy-hogy?-kérdezte kikerekedett szemekkel.
-Legyen elég annyi ha a nagyképűség fájna te már halott lennél.
-Oké ezt kikérem magamnak! Hogy lehetsz ilyen?!  Úristen!
-Tudod vannak néhányan akik nem ájulnak el a gyönyörű barna szemeidtől a sötétbarna tökéletes hajadtól , a tetkóidtól , és a hasizmodtól.-mire kimondtam Zayn és Doniyha szemei kitágultak. Oké talán nem kellett volna használnom a gyönyörű és a tökéletes szót.
-Érzek valamit a levegőben..-mondta Doniyha mosolyogva , én pedig úgy csináltam mintha meg sem hallottam volna.
-Oké én azt hiszem most megyek.-mondta Zayn majd kiment a medencéből.
-Gyönyörű , tökéletes..stb.. de tényleg nem vagy oda érte.-mondta mosolyogva Doniyha.
-Hát nem is vagyok.-vágtam vissza egy mosollyal.
-Majd kiderül! Na de most mi lenne ha megennénk egy fagyit aztán néznénk egy filmet?
-Oké.-mondtam majd kiszálltunk a medencéből Doniyha pedig kihozta a fagyit.

Úgy döntöttünk hogy inkább odabent esszük meg ezért bementünk. Miközben sétáltam befelé elnéztem oldalra ezért nem figyeltem és Zayn jött pont felém és véletlen a fagyit Zaynre ejtettem.
-Basszus nem tudsz figyelni?! Nézd meg mit csináltál!-ordította idegesen.
-Szörnyen sajnálom nem láttalak!
-Sajnálhatod is! Most ragadok!  Figyelhetnél jobban is , vagy hord inkább szemöveget!
-Hogy lehetsz ennyire bunkó?! Véletlen volt!-kezdtem el ordibálni én is vele.
-Persze! Folyton csak a kifogást keresed!
-NA JÓ! Nekem ebből elegem van!-mondtam idegesen majd a kezébe nyomtam a fagyit és haza mentem.
-Bocs Doniyha de én most megyek. Majd máskor nézünk filmet bocsi.
-Rendben de mi történt?-kérdezte.
-Kérdezd Mrs.'tökéjt' majd ő megmondja.
Zayn szemszöge.*
Miután kimondta Jade hogy 'kérdezd mrs. tökéjt' kirohanzott és haza ment.
-Zayn mit csináltál?-kérdezte Doniyha.
-Én?! Semmit! Jade rám öntötte a hülye fagyit aztán elkezdtem vele veszekedni és felkapta a vizet majd elment.
-Gratulálok Zayn!-dícsért meg nővérem majd bement.
-Zayn mit csináltál?-kérdezte Safaa mikor kijött a házból.
-Hosszú..most megyek lezuhanyozni.-mondtam majd fel is mentem. Mikor végeztem ledőltem az ágyra és néztem ki a fejemből. Nem tudom mi van ezzel a lánnyal de nekem nagyon furcsa. Lehet egy kicsit túlzásba vittem de akkor sem kellene így felkapnia a vizet..
Jade szemszöge.*
Hazarohantam majd bezárkóztam a szobámba. Hogy lehetett velem ilyen köcsög Zayn?! Bár nem tudom miért rágódom rajta de nagyon idegesített. A fagyit csak véletlen ejtettem rá nem volt szándékos de ő annak vette. Na de mindegy. Nem érdekel.



Másnap reggel arra keltem , hogy valaki az ágyamnál van és azt hajtogatja hogy jó reggelt. Fel ismertem a hangját , Doniyha volt az.
-Fennt vagyok!-keltem ki az agyamból mosolyogva.
-Ennek örülök!
-Hogy-hogy itt vagy?
-Arra gondoltam csinálhatnánk valamit ma.
-Bocsi de nincs kedvem semmihez. A tegnapi után Zayn elvette az életkedvemet.
-Ugyan már! Miért foglalkozol vele? Arra gondoltam , hogy ma jön le hozzánk Eleanor , Denielle meg a srácok és elmehetnénk velük bulizni , miután megismerkedtél velük!
-Hát nem tudom..szerinted kedvelni fognak?-kérdeztem.
-Aranyos lányok úgyhogy nem kell mitől tartanod a fiúkkal meg tuti ki fogsz jönni!
-Rendben! Nem akarsz itt reggelizni?-kérdeztem.
-Jól hangzik! mit eszünk?
-Palacsinta! Szereted?
-Az egyik kedvencem.-mondta mosolyogva.ű

-Ennek örülök!
-És anyudék?
-Korán el kellett menniük mivel anya talált valamilyen munkát Eric meg elvitte.
-Értem. Akkor most tiéd a ház!
-Hát igen!-válaszoltam mosolyogva. Doniyhával megreggeliztünk majd bepótoltuk a tegnapi napot és megnéztük a Másnaposok c. filmet , majd mikor vége lett a nap többi részét beszélgetéssel töltöttük. Olyan fél 4 felé átmentünk Doniyháékhoz és felmentünk a szobájába.
-Doniyha nem láttad a...-nyitott be az ajtón Zayn. -Ez is itt van?-kérdezte nagyképűen...
-Először is nem ez hanem ő , másodszor meg nem tudom hogy hol van a telefonod keresd meg!-mondta majd kiküldte a szobából. -Bocs , hogy az öcsém így viselkedik veled , de nem tudom mi van vele. Majd megnyugszik.
-Nyugi Doniyha! Nem nemed kell bocsánatot kérned!
-Ebben van valami! Úgy hallottam megjöttek a többiek gyere menjünk le hozzájuk!-mondta majd maga után húzott.
-Várj! Biztos , hogy jó ötlet ez?-kérdeztem félénken.
-Persze! Nyugi nem fognak megenni! Bár Niall lehet hogy igen..na jó csak vicc volt , gyere!-utasított majd lementünk hozzájuk.
-Hello srácok!-köszönt nekik Doniyha majd én is.
-Sziasztok!-köszöntek.
-Nem is tudtam , hogy barátnőd van Zayn!-mondta a göndörke.
-Mi?!-szólaltunk meg egyszerre Zaynel.
-Hogy mondhatsz ilyent Harry?! Nekem?! És pont ez? Egy ilyen?-mutatott rám.
-Tudod van nevem is! Amúgy meg nem vagyok a barátnője sőt! Nem is lennék az SOHA!-emeltem ki a soha szót.
-Rendben én csak kérdeztem. Amúgy én Harry vagyok. Harry Styles.-mutatkozott be majd kezet nyújtott felém.
-Nagyon örülök Harry én Jade Schott vagyok!-fogtam vele kezet mosolyogva. Majd odajött hozzám egy kék szemű , szőke hajú srác.
-Szia Jade , én Niall Horan vagyok örülök hogy megismerhetlek!-fogott velem kezet mosolyogva.
-Én is örülök Niall!-mondtam mosolyogva. Majd jött oda hozzám egy barna hajú , kék szemű srác.
-Szia Jade Louis Tomlinson , vagyok és szólíthatsz bárhogy csak Boo Bearnak , és Boonak ne szólíts kérlek azt utálom.-mondta komolyan mire mindenki elnevette magát.
-Rendben Louis!-mondtam mosolyogva. Miután Louissal letárgyaltuk , hogy hogy nem szabad hívnom egy barna hajú , barna szemű tag jött oda hozzám.
-Szia Jade! Nagyon örülök hogy megismertelek! Liam Payne vagyok , remélem barátok leszünk!-mondta majd rám mosolygott.
-Én is örülök , és rén is remélem hogy barátok leszünk!-válaszoltam mosolyogva. Mikor mindegyik fiú bemutatkozott odajött hozzám a két lány , biztos ők azok akikről Doniyha beszélt.
-Szia én Danielle Peazer vagyok , ő pedig a barátnőm Eleanor Calder , örülünk hogy megismerhetünk!-mondta Danielle.
-Én is örülök nektek!-válaszoltam mosolyogva majd megöleltük egymást.
-Na és terveztetek valamit mára?-kérdezte Harry.
-Mi lenne ha elmennénk valahová bulizni?-kérdezte Niall.
-Mi benne vagyunk!-mondta mindenki szinte egyszerre.
-Te is eljössz Jade? Legalább jobban megismerjük egymást!-kérdezte Eleanor. Jól hangzott de nekem nem voltak ilyen bulizós ruháim..
-Jó lenne de nekem nincsenek ilyen bulizós ruháim.-mondtam halkan majd lehajtottam a fejem mire a három lány összenézett majd felvittek Doniyha szobájába.
-Mindjárt jövünk srácok!-kiabált vissza nekik Danielle.
-Oké mindjárt keresünk neked valamilyen ruhát!-mondta Doniyha majd a szekrényéből kivett egy csomó ruhát. Sok keresés után végre találtunk egy ruhát ami illett is hozzám.

Jade

Eleanor
Danielle

Doniyha



Ez lenne a második rész..:) Köszönöm az előző részhez a komikat nagyon jól estek , remélem ehhez is kapok! :)xx




2 megjegyzés: